7. Befejezés
A vázolt természetszemlélet, minden eddigi elképzelést meghaladó módon összetett, több ponton illeszkedik a létező valósághoz, ugyanakkor ellentmondásmentesnek tűnik, ezért gondolja úgy a dolgozat, hogy ez lehet a létező valóság megközelítéséhez vezető ösvények egyike.
Az új természetszemlélet nem „extrapolációkon”, a jelenségek részleteinek kiemelésén, és általánosításán alapul. Az új természetszemlélet, az egész és a részek viszonyát vizsgáló rendszerelméleten alapul. Az új természetszemlélet szélsőértékek közötti átmeneti jelenségekként szemléli a létező valóságot, ezért idegen szóval élve egyfajta „interpoláció”. Az elmélet kiindulási alapjául szolgáló szélsőértékek, a minden létezőt magába foglaló „Nagy Egész”, és a tovább már osztható „Elemi Részek” a tudat hatókörén kívül esnek ugyan, de logikai úton megközelíthetők, és az ismert, vagy ismertnek vélt jelenségek határátmeneteiként valamiféle elképzelések alakíthatók ki velük kapcsolatban.
A dolgozat elképzelése szerint az új természetszemlélet bizonyos idő elteltével közismertté válik majd, remélhetőleg jönnek olyan érdeklődők, akik képesek lesznek továbbhaladni az ösvényen, és kibontani a vázolt részleteket az alkalmazás számára.
Az új természetszemléletre alapozott módon működő civilizáció túlélési esélyei jobbak lehetnek, mint a jelenlegié. Az új természetszemlélet a korábbiaktól eltérő módon értelmezi a jelenségeket, egyszerű megközelítéseket ad például a fraktál, a káosz, a tér, az idő, és más jelenségek például a gravitáció, vagy a sötét anyag esetében, de értelmezéssel szolgál az égitestek középponti részében zajló folyamatok mibenlétével kapcsolatban is.
Az új természetszemlélet a létező valóság működésével kapcsolatos, nem vizsgálja annak keletkezését, mert álláspontja szerint ez kívül esik a tudat hatókörén, ezért kijelenthető, hogy a dolgozat nem foglalkozik világnézeti kérdésekkel.
A dolgozat a logika szabályaihoz ragaszkodva igyekszik, egyetlen oksági láncolatba fűzni a létező valóság jelenségeit. Elképzelése szerint, a létező valóság akkor értelmezhető egyetlen oksági láncolatként, ha egyrészt összefüggő egészként, egyetlen fraktál konstrukcióként szemléljük, másrészt, ha eredendően létezőként, a többi jelenség okozójaként, a „mozgás” jelenségét fogadjuk el. A dolgozat elképzelése szerint minden létező a mozgásra vezethető vissza, minden létező tartalmi lényege a mozgás, minden rendszerminőség összetett, egymással csatolt viszonyban lévő téráramlásokként szemlélhető. A természet egyetlen, folytonosan változó, téráramlás fraktál, a dolgozat szóhasználatával élve, az „áramló semmi”.
Alsóörs, 2008. augusztus 1.
A vázolt természetszemlélet, minden eddigi elképzelést meghaladó módon összetett, több ponton illeszkedik a létező valósághoz, ugyanakkor ellentmondásmentesnek tűnik, ezért gondolja úgy a dolgozat, hogy ez lehet a létező valóság megközelítéséhez vezető ösvények egyike.
Az új természetszemlélet nem „extrapolációkon”, a jelenségek részleteinek kiemelésén, és általánosításán alapul. Az új természetszemlélet, az egész és a részek viszonyát vizsgáló rendszerelméleten alapul. Az új természetszemlélet szélsőértékek közötti átmeneti jelenségekként szemléli a létező valóságot, ezért idegen szóval élve egyfajta „interpoláció”. Az elmélet kiindulási alapjául szolgáló szélsőértékek, a minden létezőt magába foglaló „Nagy Egész”, és a tovább már osztható „Elemi Részek” a tudat hatókörén kívül esnek ugyan, de logikai úton megközelíthetők, és az ismert, vagy ismertnek vélt jelenségek határátmeneteiként valamiféle elképzelések alakíthatók ki velük kapcsolatban.
A dolgozat elképzelése szerint az új természetszemlélet bizonyos idő elteltével közismertté válik majd, remélhetőleg jönnek olyan érdeklődők, akik képesek lesznek továbbhaladni az ösvényen, és kibontani a vázolt részleteket az alkalmazás számára.
Az új természetszemléletre alapozott módon működő civilizáció túlélési esélyei jobbak lehetnek, mint a jelenlegié. Az új természetszemlélet a korábbiaktól eltérő módon értelmezi a jelenségeket, egyszerű megközelítéseket ad például a fraktál, a káosz, a tér, az idő, és más jelenségek például a gravitáció, vagy a sötét anyag esetében, de értelmezéssel szolgál az égitestek középponti részében zajló folyamatok mibenlétével kapcsolatban is.
Az új természetszemlélet a létező valóság működésével kapcsolatos, nem vizsgálja annak keletkezését, mert álláspontja szerint ez kívül esik a tudat hatókörén, ezért kijelenthető, hogy a dolgozat nem foglalkozik világnézeti kérdésekkel.
A dolgozat a logika szabályaihoz ragaszkodva igyekszik, egyetlen oksági láncolatba fűzni a létező valóság jelenségeit. Elképzelése szerint, a létező valóság akkor értelmezhető egyetlen oksági láncolatként, ha egyrészt összefüggő egészként, egyetlen fraktál konstrukcióként szemléljük, másrészt, ha eredendően létezőként, a többi jelenség okozójaként, a „mozgás” jelenségét fogadjuk el. A dolgozat elképzelése szerint minden létező a mozgásra vezethető vissza, minden létező tartalmi lényege a mozgás, minden rendszerminőség összetett, egymással csatolt viszonyban lévő téráramlásokként szemlélhető. A természet egyetlen, folytonosan változó, téráramlás fraktál, a dolgozat szóhasználatával élve, az „áramló semmi”.
Alsóörs, 2008. augusztus 1.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése