Az előzőkben a rendszerfejlődés binomiális szakaszának vizsgálatánál, már felbukkant a térforrások és a térnyelők, valamint a téráramlások jelensége, hiszen e gondolatok nélkül a csoportos együttműködési hajlam kialakulása nem tárgyalható, de most további térelméleti aspektusokat hangsúlyozva tekintsük át ismét e jelenségeket, kissé differenciáltabb módon. Az előzők szerint:” Rendszerek építkező jellegű együttműködése következtében magasabb szintű rendszerminőség jelenik meg, ami a magasabb szintű parciális térszektorban a már ott tartózkodó hasonló szintű rendszerek, átrendeződését eredményezi. A megjelenő új rendszerminőség egyensúlytartó képességéből eredően kissé szétfeszíti a többi rendszert, helyet követelve önmagának, ez a jelenség térforrásként azonosítható.” Értelmezzük a jelenséget a ventilátor hasonlatához visszatérve. Bekapcsoljuk a ventillátort, ő továbbra is a helyén marad, de új parciális minőségű térkörnyezetbe burkolózik, ezáltal képes kiszorítani onnan más forgó ventillátorokat, ha kikapcsoljuk ez a képesség, megszűnik. A rendszerfejlődés binomiális szakaszán, az ismétlődő kétszereplős rendszer együttműködések következtében hasonló jelenségek zajlanak. Vizsgáljuk meg e jelenségeket az egyedi-, és csoportviselkedés, valamint a sorozat aspektusaiból.
2. 2. 1. Diszkrét térátmenetek jellemzői
Térforrás és térnyelő önmagában nem létezhet, hiszen az alrendszerek parciális térszektorából távozó minőségek, a magasabb rendszerszintet képviselő térszektorban együttes minőségként jelennek meg. Ez a minőségi átalakulás, és a parciális viselkedésben beálló változás szemlélhető térátmenetként. A térátmenet jelensége értelemszerűen kétirányú. Tekintsük át a térátmenet néhány aspektusát:
* Pozíció: A dolgozat elképzelése szerint: „A létező valóság tere parciális elven kitöltött eseménytér. Az eseménytér egésze állandó, ugyanakkor a szekunder tér parciális elven dinamikusan változó.” A térátmenet az eseménytér azonos pozíciójához, de eltérő parciális térszektorához kapcsolható.
* Mozgástartalom: A térátmenetben megjelenő külső mozgástartalmak irány és abszolút érték tekintetében változnak. Az ismétlődő együttműködésekben a rendszerek külső mozgástartalma hatványfüggvény szerint változik, a magasabb rendszerszintek irányában csökken, az alacsonyabb rendszerszintek irányában növekszik.
* A kölcsönhatás aspektus: A térátmenet, rendszerek együttműködése, vagy az együttműködés megszűnése által jön létre, ez a jelenség azonos a rendszerek kölcsönhatásával. A kölcsönhatásban nem közvetlen hatás ellenhatás kapcsolatok játszanak szerepet, hanem úgynevezett vektorszorzattal, és térfogati differenciálhányadossal jellemezhető egymástól lineáris értelemben független hatások, ennek következtében a térátmenetekben a mozgástartalom változások nem szerepelnek gyorsító erők és gyorsulások. Ez a jelenség a létező valóság egyik sajátosságára, virtuális jellegére hívja fel a figyelmet, amely szerint a rendszerek autonóm jellegüket az együttműködések során is megtartják. A térátmenetben az észlelés és a parciális viselkedés tekintetében van változás, ami a rendszerek viszonyából fakad. Egyszerűen arról van szó, ha az alrendszerek elkülönült távoli pozícióban vannak, akkor egyedi, ha pedig egymáshoz közeli pozícióban vannak, akkor közös mozgásminőségük nyilvánul meg.
* Az egyensúlytartó képesség: A térátmenetben megjelenő új minőség, belső mozgástartalmával arányosan parciális teret igyekszik kifeszíteni önmaga számára, amely magasabb rendszerszint irányú térforrás esetén egy, alacsonyabb irányú térforrás esetén, a binomiális együttműködéseknél, értelemszerűen két autonóm térelem megjelenését eredményezi. Kérdés merülhet fel a megjelenő térelem viselkedésével kapcsolatosan. Rugalmas golyókként, vagy inkább deformációra hajlamos léggömbökként kellene elképzelni őket? Egyik hasonlat sem megfelelő az ő viselkedésük ugyanis valószínűségi matatókkal jellemezhető eseményhalmazt követ. Az eseményhalmazban a rugalmas lepattanás mellett még az egymáson való áthaladás jelensége is előfordulhat. Az egymáson való áthaladás misztikus jelenségnek tűnhet pedig egyáltalán nem az, gondoljunk arra, hogy a találkozó rendszerek mozgás által kifeszített terében a mozgó alrendszerek csak esetlegesen vannak jelen éppen valahol, így előfordulhat, hogy a találkozás hatáskeresztmetszetében az alrendszerek eltérő pozícióban helyezkednek el, ezért egymás mozgását nem akadályozva áthaladnak egymáson.
Térforrás és térnyelő önmagában nem létezhet, hiszen az alrendszerek parciális térszektorából távozó minőségek, a magasabb rendszerszintet képviselő térszektorban együttes minőségként jelennek meg. Ez a minőségi átalakulás, és a parciális viselkedésben beálló változás szemlélhető térátmenetként. A térátmenet jelensége értelemszerűen kétirányú. Tekintsük át a térátmenet néhány aspektusát:
* Pozíció: A dolgozat elképzelése szerint: „A létező valóság tere parciális elven kitöltött eseménytér. Az eseménytér egésze állandó, ugyanakkor a szekunder tér parciális elven dinamikusan változó.” A térátmenet az eseménytér azonos pozíciójához, de eltérő parciális térszektorához kapcsolható.
* Mozgástartalom: A térátmenetben megjelenő külső mozgástartalmak irány és abszolút érték tekintetében változnak. Az ismétlődő együttműködésekben a rendszerek külső mozgástartalma hatványfüggvény szerint változik, a magasabb rendszerszintek irányában csökken, az alacsonyabb rendszerszintek irányában növekszik.
* A kölcsönhatás aspektus: A térátmenet, rendszerek együttműködése, vagy az együttműködés megszűnése által jön létre, ez a jelenség azonos a rendszerek kölcsönhatásával. A kölcsönhatásban nem közvetlen hatás ellenhatás kapcsolatok játszanak szerepet, hanem úgynevezett vektorszorzattal, és térfogati differenciálhányadossal jellemezhető egymástól lineáris értelemben független hatások, ennek következtében a térátmenetekben a mozgástartalom változások nem szerepelnek gyorsító erők és gyorsulások. Ez a jelenség a létező valóság egyik sajátosságára, virtuális jellegére hívja fel a figyelmet, amely szerint a rendszerek autonóm jellegüket az együttműködések során is megtartják. A térátmenetben az észlelés és a parciális viselkedés tekintetében van változás, ami a rendszerek viszonyából fakad. Egyszerűen arról van szó, ha az alrendszerek elkülönült távoli pozícióban vannak, akkor egyedi, ha pedig egymáshoz közeli pozícióban vannak, akkor közös mozgásminőségük nyilvánul meg.
* Az egyensúlytartó képesség: A térátmenetben megjelenő új minőség, belső mozgástartalmával arányosan parciális teret igyekszik kifeszíteni önmaga számára, amely magasabb rendszerszint irányú térforrás esetén egy, alacsonyabb irányú térforrás esetén, a binomiális együttműködéseknél, értelemszerűen két autonóm térelem megjelenését eredményezi. Kérdés merülhet fel a megjelenő térelem viselkedésével kapcsolatosan. Rugalmas golyókként, vagy inkább deformációra hajlamos léggömbökként kellene elképzelni őket? Egyik hasonlat sem megfelelő az ő viselkedésük ugyanis valószínűségi matatókkal jellemezhető eseményhalmazt követ. Az eseményhalmazban a rugalmas lepattanás mellett még az egymáson való áthaladás jelensége is előfordulhat. Az egymáson való áthaladás misztikus jelenségnek tűnhet pedig egyáltalán nem az, gondoljunk arra, hogy a találkozó rendszerek mozgás által kifeszített terében a mozgó alrendszerek csak esetlegesen vannak jelen éppen valahol, így előfordulhat, hogy a találkozás hatáskeresztmetszetében az alrendszerek eltérő pozícióban helyezkednek el, ezért egymás mozgását nem akadályozva áthaladnak egymáson.
* A térátrendeződés és a rendszerméret kapcsolata: A térátmenetben megjelenő, vagy az ott eltűnő térelem térméretével azonos térátrendeződést képes kiváltani. A térelemek eltérő dimenzióértéket képviselnek. A többdimenziós térátrendeződések jelenségéről, a háromdimenziós térátrendeződés határátmeneteként alkothatunk némi elképzelést.
2. 2. 2. Csatolt térátmenetek sorozata
A térátmenetek két parciális rendszerszintet kapcsolnak össze, de minden parciális rendszerszint alsó és felső rendszerszintű térszektorok között helyezkedik el, így ami az egyik térszektorban történik, az kihat az alsó és a felső térszektorra is. A térátmenetek tehát láncolatszerűen összekapcsolják a parciális térszektorokat, ez az összekapcsolt, egymásra láncolatszerűen ható jelleg úgynevezett csatolt viszonyként azonosítható. Ha az egyik térszektorban valamilyen esemény történik, akkor a tércsatolás jelensége következtében, az a többi térszektorban is láncolatszerűen végigfutó hullámjelenséget vált ki. A tércsatolás kapcsolja össze a létező valóság jelenségeit egységes egésszé. Ha e jelenséget az ok-okozat aspektusából szemléljük, akkor olyan különös következtetésre juthatunk, amely szerint a jelenségeknek, csatolt viszonyuk ellenére csak a közeli rendszerszinteken létezik kiváltó oka. Ez a kijelentés illeszkedik a rendszerek egyensúlytartó képességéhez, és az alrendszerek hatványfüggvény szerint növekvő számával indokolható. Az alrendszerek ok okozati összefüggésben játszott szerepe elemszámukkal fordított arányban van, így az elemszám növekedésével az okozati kapcsolat mértéke zérushoz tart.
2. 2. 3. Térátmenetek csoport viselkedése
A térátmenetek átrendezik a parciális térszektorokat, az átrendeződések az idő aspektusából szemlélve a jelenséget téráramlásokként szemlélhetők. A téráramlások, mennyiségi és minőségi aspektusokból, valamint térkörnyezet szempontjából is vizsgálható.
Mennyiségi szempontból szemlélve a jelenséget, egy parciális térszektor mozgását nyilván az ott megnyilvánuló összes térátmenet együttes hatása határozza meg, a minőségi szempontok a térátmenetek térbeli viszonyával hozhatók összefüggésbe, és vizsgálhatjuk a jelenséget a rendszerek közeli, valamint távoli környezetében is. Egyszerű példákkal élve a binomiális rendszerek viszonyait célszerű áttekinteni.
A rendszerek környezetében a térátmenetek különös alakzatokba rendeződnek, és a téráramlások a térforrás-térnyelő konstrukciók között valósulnak meg. Az áramlások az egyensúlytartási képességhez igazodó kontinuitás elvén, és az úgynevezett „mini-max” elvet követve valósulnak meg.
A téráramlások közben az áramló rendszerek önmaguk is folytatnak anyagcserét, az anyagcserék, valamint a domináns térkörnyezetek hatása különös, úgynevezett elfajult tórusz felületekre illeszkedő spirál áramvonalakat eredményeznek. Az áramvonalak különös módon, közel egymásra merőleges irányokban átszövik egymást, és parciális térszektoronként, káposzta levelekhez hasonlóan becsomagolják egymást. A struktúra, kétirányú, és az állapotkörnyezet, egyirányú áramlásvonalai elkülönülnek egymástól. A struktúra és az állapotkörnyezet áramlásai között úgynevezett kisléptékű zónák találhatók, ezekben alacsonyabb rendszerszintű parciális áramlások zajlanak, ez azt jelenti, hogy az állapotkörnyezet rendszerspektruma elkülönült parciális rétegekben áramlik. E kérdések részletesebb kifejtésével a dolgozat ötödik és hatodik fejezetében találkozhatunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése