1. 6. 2. Domináns struktúrájú rendszerek
A rendszerfejlődés kezdeti elemei, az elemi együttműködések, kizárólag hasonló rendszerminőségek közötti kétszereplős kapcsolatokként azonosíthatók. Hasonló, egyenrangú részvevők közötti együttműködések feltételezhetők a binomiális rendszerfejlődés kezdeti szakaszám is, de a befejező szakaszon már a térkörnyezetek együttműködése, válik jellemzővé, ez pedig csoport szintű együttműködéseket feltételez. A kétszereplős és csoportszintű együttműködések egyfajta szélsőértékekként értelmezhetők, tehát a rendszerfejlődés egészén belül, annak részeként, a binomiális fejlődési szakasz is szélsőértékek között zajlik, és ismét megjelenik egy új aszimmetria, amely egy új együttműködési lehetőséget teremt. Az új aszimmetria az együttműködő rendszerek eltérő struktúra, és állapotkörnyezetében nyilvánul meg, ugyanis az állapotkörnyezetek együttműködésének nem feltétele az azonosság. Ha az ilyen együttműködéseknek nem feltétele az azonos rendszerszint, hiszen a parciális egyensúlytartó képesség csak diszkrét szinten követelmény, akkor különböző szintű rendszerek együttműködése is lehetővé válik, ami az együttműködések eseményhalmazában található kombinációk számmát robbanásszerűen megnöveli. Ezek szerint a binomiális fejlődési szakasz megteremti a különböző struktúra, és állapotkörnyezetű rendszerek együttműködési lehetőségét, amely más aspektusból szemlélve lehetőséget teremt különböző szintű rendszerek együttműködésére. Ha ez így van, akkor felmerülhet az együttműködés eseményhalmazának szélsőértékeivel kapcsolatos kérdés. Igen de milyen szempontból? Több szempontból is, de számunkra nem a térjellemzők, vagy a dimenziótartalmak, esetleg a mozgástartalmak viszonyával kapcsolatos aspektusok a lényegesek, hanem az, hogy az együttműködő rendszerek milyen mértékben képesek egymás anyagcsere kapcsolatait befolyásolni. Első pillantásra két szélsőérték jelenik meg, az egyik szélsőérték egyenrangú részvevők kapcsolataként, a másikat a domináns és alárendelt rendszerek kapcsolataként azonosítható. Vizsgáljuk meg a szélsőértékeket, milyen üzeneteket közvetítenek felénk:
¤ Struktúraszervező együttműködések: A dolgozat elképzelése szerint a döntően kétszereplős rendszerkapcsolatok struktúraszervező jellegűek. A struktúraszervező kapcsolatok résztvevői közel azonos minőségjellemzőkkel rendelkeznek, és ebből következően egymás anyagcseréjét közel azonos mértékben képesek befolyásolni. Az anyagcsere befolyásoló képesség a struktúrákból kibocsátott alrendszerek spektrumával hozható összefüggésbe, amely a struktúra anyagcseréjével, végső soron rendszerszintjével van szoros kapcsolatban. A struktúraszervező együttműködések tartalmi lényegét a dolgozat ötödik „Rendszertér dinamika” részében sikerült függvénykapcsolatokként, az úgynevezett téraktivitás függvényekként megragadni. E függvények elemzése és számítógép segítségével történő megjelenítése az ismeretszerzés új ösvényét nyitotta meg, és például lehetőséget adott a binomiális rendszerek matematikai modellként történő értelmezésére. Az úgynevezett téraktivitás függvények az együttműködő rendszerek pozíciójához illeszkedve adja meg a környező parciális térben található pontok téraktivitását. A téraktivitás a tér adott pontjában esetlegesen találkozó alrendszerek együttműködési hajlamát adja meg, amely nem términőség, mint ami a kvantumelméleti megközelítésekben, az úgynevezett állapotfüggvényekben szerepel, hanem csak lehetőség. A kvantumelméletben szereplő állapotfüggvények a tér adott pontjaihoz valószínűségi szinten ugyan, de konkrét minőséget rendelnek, a téraktivitás függvények ezzel szemben a tér adott pontjához rendszer együttműködésenként, a pozícióból eredő különféle viszonyokat, együttműködési hajlamokat rendelnek. E viszonyok a rendszerek távolságával, és a térpontban esetlegesen találkozó rendszerek külső mozgásvektorainak szögeltéréseivel adhatók meg. A dolgozat közelítő függvényeket állapít meg nincs tekintettel a mozgásvektorok távolságára, csak azok vetületével dolgozik, mintha azok egy síkban lennének, de ezek a közelítések is bepillantást engednek a rendszer együttműködések tartalmi lényegébe. A függvények segítségével határátmenetként értelmezhetők a binomiális rendszerek. Az értelmezés különös fraktál algoritmust vázol, ugyanis nem tudni mik azok a jelenségek, amik anyagcseréjük révén állapotkörnyezetükkel bizonyos távolságból együttműködni képesek, de ha e valamik között a távolság megszűnik, fedésbe kerülnek, akkor rendszerként viselkednek és éppen olyanok, mint amik távolból is képesek együttműködésre. E különös értelmezés rávilágít egy különös jelenségre, nevezetesen arra, hogy a rendszerek struktúra-, és állapotkörnyezete között is anyagcsere zajlik.
¤ Állapotkörnyezet szervező együttműködések: A domináns és az alárendelt rendszerkapcsolatokat a dolgozat állapotkörnyezet szervező együttműködésekként azonosítja. Az együttműködés lényege az anyagcsere befolyásoló képességek viszonyával ragadható meg. A domináns rendszer anyagcseréje során kibocsátott úgynevezett térfogati divergencia spektrumához viszonyítva az alárendelt rendszer anyagcseréje során kibocsátott alrendszerek spektruma elenyészően kicsi, nem alkalmas arra, hogy a domináns rendszer térkörnyezetét észlelhető módon megváltoztassa. A rendszerek által kibocsátott alrendszer spektrumok szélsőérték jellegű viszonyának különös következményei vannak. E következmények közül emeljük ki a rendszerek közötti térnyelők, pozícióját. Belátható, hogy egyenrangú kapcsolatok esetén, a kialakuló térnyelő konstrukciók szimmetrikus pozíciókban jelennek meg, például a két rendszert összekötő egyenesek felezőpontja környékén. Nem egyenrangú együttműködések esetében a térnyelő konstrukciók pozíciója a kisebb térfogati divergencia spektrum kibocsátó rendszer irányába mozdul el. Profán hasonlattal élve a nagyobb áramlás elsodorja a kisebbet. Hol lehet e jelenség szélsőértéke, meddig mozdulhatnak el a térnyelő konstrukciók? A rendszereket összekötő egyenesen a térnyelők egészen az alárendelt rendszer centrum részéig elmozdulhatnak. Mi történt? Megjelent előttünk a domináns-alárendelt rendszerkapcsolat lényege. E lényeg szerint a domináns rendszer térnyelőt, úgynevezett bontó centrumot hoz létre az alárendelt rendszer centrum környezetében.

Elképesztő de mi történik a bomláscentrumokból távozó alrendszerek spektrumával? A számítógép gép segítségével megjelenített függvénykapcsolatok értelmezése szerint a domináns rendszer elvonja az alárendelt rendszer bomláscentrumából származó térfogati divergencia spektrumot, és saját állapotkörnyezetében történő áramlásra kényszeríti, ebben nyilvánul meg az anyagcsere befolyásoló képessége. A dolgozat az elemzések során további felismerésekre jutott, e szerint minden rendszer valamilyen domináns rendszer környezetéhez tartozik, így minden rendszerben bomláscentrum létezik, amely folyamatos fogyatkozását eredményezi, viszont minden rendszer elvonja a környezetében létező alacsonyabb rendszer anyagcseréjéből származó alrendszerek spektrumát, így gyarapítja állapotkörnyezetét. E különös kapcsolat szervezi csatolt viszonyba a létező valóság jelenségeit, a rendszereket, és ez okozza az univerzum fraktál minőségét. A domináns-alárendelt rendszer együttműködések vizsgálata a rendszerek egyik elképesztően különös viselkedésének felismerését tette lehetővé, amely szerint minden rendszer belül fogyatkozik, kívül gyarapodik, e dinamikus egyensúlytól függ létezésük. Más aspektusból szemlélve minden rendszerstruktúra fogyatkozik, és minden rendszer állapotkörnyezete gyarapodik.

E fejezetrész befejezéseként tekintsünk a létező valóság egyik tipikus jelenségére a bolygók és a csillagok belső hőtermelésére és külső felületmozgásaira. Honnan származik a hő, és mi okozza a kéregmozgásokat? E fejezetrész szerint a belső hő a rendszerek középpontjában működő bomláscentrumokból származik, amit a bomló rendszerek magasabb mozgástartalma vált ki. A dolgozat elképzelése szerint a nap, vagy a föld hőtermelése nem kapcsolható egyszerűen az atomi rendszerszint fúziós, és fissziós folyamataihoz. A dolgozat szerint e hő-termelő folyamat a struktúra alrendszereinek teljes spektrumát érintő módon egyidejűleg zajlik.
Az alacsonyabb rendszerszintek magasabb mozgástartalmai, az egyes rendszerszintek között láncolatszerűen adódnak át, majd a láncolat végén, az atomi rendszerszinten, hő jelenségként válik érzékelhetővé. A kéregmozgások egyik kiváltó okaként valóban a belső áramlások jelölhetők meg, de tényezőként szerepe lehet a rendszer struktúra folyamatos csökkenésének is, vagy más szóhasználattal élve a rendszer zsugorodásának is, ami értelemszerűen a felület csökkenésével jár.