1. 6. 7. A Nagy Egész
A mindent magába foglaló Nagy Egész gondolati konstrukció, felső szélsőértéket képvisel a tér-, az időlépték, a belső mozgástartalom, valamint a struktúra tekintetében, ugyanakkor alsó szélsőértéket képvisel a külső mozgástartalom, és az állapotkörnyezet tekintetében. E gondolati konstrukció meghaladja a tudat hatókörét, számunkra megközelíthetetlen, csak a logika ösvényén haladva mindössze modell szintű elképzeléseket alakíthatunk ki vele kapcsolatban. Más aspektusból közelítve a jelenséget, a matematika gyakorlatából ismeretes, hogy a szélsőértékekre, például a végtelen és a zérus gondolati konstrukciókra, a számoktól eltérő műveleti szabályok vonatkoznak, ha a logikai ellentmondásokat el kívánjuk kerülni, akkor ezt az elvet figyelembe véve célszerű a Nagy Egésszel kapcsolatos kérdéseket és kijelentéseket is megfogalmazni. A dolgozat számos hipotézist rögzít a Nagy Egész jellemzésével kapcsolatban, ezek közül néhány súlyponti kijelentés tartalmát áttekintve alakítsunk ki egyfajta összegző elképzelést.

o Az Univerzum, az összes rendszert tartalmazza. Az Univerzum minőségei rendszerminőségek. A dolgozat legutóbbi elképzelése szerint a Nagy Egész és az Univerzum nem azonos. Az elemi rendszerek a dolgozat fogalomhasználata tekintetében nem rendszerek, ők szélsőértékek, egyedi és halmazterjedelem tekintetében is megváltoztathatatlanok, ők együtt alkotják az úgynevezett primer teret. A dolgozat elképzelése szerint az elemi rendszerek kizárólagos módon kitöltik a teljes teret a zérus és egy dimenziótartományban. Az új természetszemlélet egyik alapvető elképzelése szerint, az elemi együttműködések, és az ismétlődő együttműködések következtében a primer tér testén, jelennek meg a rendszerek, amelyek parciális viselkedésük alapján, térszektorokat alkotva, egymásba csomagolt módon együttesen alkotják, a Nagy Egész szekunder terét. A szekunder tér megközelítően hatvan-hetven virtuális térdimenzió tartományban létezhet, a dolgozat e tér jelenségeit azonosítja univerzumként. A dolgozat elképzelése szerint a primer tér nem észlelhető, és megváltoztathatatlan, a szekunder tér észlelhető és parciális viselkedései tekintetében megváltoztatható. A dolgozat által vázolt modellsorozat, egymást váltó és egymást meghaladó sorozatelemei pontosan arról szólnak, hogy milyen módon jelenhetnek meg a megváltoztathatatlan szélsőértékek között a megváltoztatható átmeneti jelenségek, milyen módon képesek megjelenni az elemi rendszerek autonóm, egymástól lineáris értelemben független kapcsolataiból, közvetlenül hatás-ellenhatás kapcsolatban álló úgynevezett parciális viselkedést tanúsító jelenségek.
o Rendszer bomlása, alrendszerei, mint térfogati divergenciák, által valósulhat meg. Nem képes bomlásra az elemi rendszer és az Univerzum. A Nagy Egész a primer és a szekunder tér egészét magába foglalja, rajta kívül nem létezik semmi, így építkező jellegű együttműködésekre természetes módon nem képes, ez logikailag kizárt. Hasonló a helyzet az univerzum esetében is, hiszen nem létezik más hasonló jelenség, amivel együttműködésre lépve más hasonló jelenségeket kiszoríthatnának közös terükből. A rendszerek egyensúlytartó képessége jelenti a parciális viselkedés tartalmi lényegének egyik súlyponti elemét. A bomlás a parciális egyensúlytartó képesség megszűnésével azonosítható, ez pedig nem lehetséges, mert együttműködő partner hiányában az univerzum nem képes parciális viselkedés tanúsítására, nincs ami, megszűnhetne. A bomlás jelensége a térfogat változás aspektusából is szemlélhető. Ekkor a bomlási folyamat térfogatváltozásként jelenik meg, mintha a bomlás kis térfogatrészek, úgynevezett térfogati divergenciák, kibocsátásaként valósulna meg. Az univerzum, mint egész, nem képes térfogati divergenciák kibocsátására, csak belső átrendeződésre, viszont tetszőlegesen választott alrendszerei képesek erre. Más aspektusból szemlélve, a rendszerek szélsőértékek közötti átmenetek, az ő parciális viselkedésük felső és alsó határátmenetekben megszűnik. A rendszeraxióma szerint a rendszerek struktúrával és állapotkörnyezettel valamint új minőséggel rendelkeznek, de egy hipotézis szerint: „Az elemi rendszereknek nincs struktúrája, az univerzumnak nincs állapota, így fordul vissza a vég a kezdetekhez, így alakul ki a nagy Ouraborus. „ A szélsőértékek ezért nem tekinthetők rendszereknek, viszont a Nagy Egész értelmezhető rendszerként. A Nagy egész rendszerminőségét az univerzum struktúrája és az elemi rendszerek állapotkörnyezete generálja, amely végtelen időlépték esetében képes homogén minőségben megjelenni.
o Tekintsünk át megjegyzések nélkül néhány további kijelentést:
o Az univerzum, mint egész mozdulatlan, nem fejlődik, és időtlen, virtuális lengései során minőségeket jelenít meg. A minőségek külső energiafelhasználás nélkül a rendszerek konstrukciós együttállása, rendszerkapcsolatai következtében jelennek meg. Rendszerek építkező és bomló jellegű konstrukciós együttállásai, ellentétes irányú gyorsuló folyamatokban valósulnak meg.
o Az Univerzum, az esemény és a szemlélő viszonyítási rendszerének relatív különbségétől függő minőségben jelenik meg.
o Az univerzum a szemlélés időtartamától függő rendszerszinten jelenik meg, egyedi, vagy összesített kép formában.
o Univerzum szinten az elemi rendszerek halmaza, elemi szinten a rendszer új minősége állandó.
o A rendszerek az univerzum terét folyamatosan kitöltik.
o Az Univerzum viselkedése nem függ méretétől. Ez a kijelentés teljes mértékben ellenkezik a jelenlegi szemlélettel. A dolgozat elképzelése szerint az univerzum fraktál jellegéből eredően a részek hasonlóan viselkednek, mint az egész, ezért a „kis-világ” osztály szinten éppen úgy viselkedik, mint a „nagy-világ”. A dolgozat hatodik része foglalkozik e kérdésekkel, az indokolás súlyponti részét az úgynevezett téraktivitás függvények vizsgálata képezi. E függvények a természet fraktál alkotó részeit, a kölcsönhatások tartalmát fejezik ki dimenziómentes

{A(γ) = k*(sin(γ) ± cos(γ))} alakban. E függvények differenciálhányadosai tetszőlegesen ismétlődő módon előállíthatók, és minden negyedik differenciálhányados csak egy állandó jellegű tényezőben különbözik a többitől. A dolgozat pontosan azért választotta az elemi rendszerek mozgástartalmát eredendően periodikus jellegűnek, mert így a létező valóság összes jelenségének viszonya, mérettartománytól függetlenül, azonos alakú függvényekkel megadható, továbbá minden jelenség egységesen változásként definiálható.