A dolgozat elképzelése szerint az úgynevezett centrális aszimmetriák tipikus képviselői a galaxisok. A galaxisok egyfajta felső szélsőértéket képviselnek a rendszerfejlődés folyamatán belül, ugyanis az ő rendszerszintjük felett a rendszerstruktúrák, valamint az állapotkörnyezetek jellemzően egy középpontú többé-kevésbé zárt alakzata megváltozik, és a rendszerfejlődés a több középpontú nyílt centrális aszimmetriák irányába halad tovább. Megfigyelések szerint a galaxisok rendszerszintjén még léteznek az elemi együttműködések elvén történő rendszer együttműködések, hiszen megfigyeltek galaxis találkozások során létrejövő egyesüléseket, valamint egymást, bontó eseményeket is, de jellemző módon a galaxis környezetek együttműködése említhető. A galaxisok állapotkörnyezetét a centrumban működő térnyelő objektumok, az úgynevezett fekete lyukak állítják, elő az oda beérkező relatív nagyméretű rendszerek bontásával. A szemlélet szempontjából alapvető jelentőségű kérdésként merülhet fel, milyen viszonyban áll a fekete lyukba beérkező és az onnan kibocsátott rendszer spektrum? A fekete lyuk, mint bontócentrum alrendszerekre bontja a beérkező spektrum elemeit. Ez a folyamat lavinaszerűen gyorsuló folyamatban többször is ismétlődik, amíg végül a kibocsátott spektrum alakilag kezd hasonlítani egy alacsonyabb rendszerszintet, állapotkörnyezet képviselő spektrumhoz, de ez az állapotkörnyezet a galaxis struktúrájával együtt összetettebb, több független mozgáskomponenssel rendelkező mozgásformát képes megjeleníteni, így magasabb rendszerszintet képvisel. A modell differenciáltabb megjelenítéséhez még további elemző vizsgálatokra lenne szükség. A dolgozat jelenlegi elképzelése szerint, a galaxis együttműködések az új magasabb térszektort különös sugaras mintázatúra rendezik át, megfelelő léptékkörnyezetben pedig a galaxisok közötti belső és a külső terek új sajátos aszimmetriája jelenik meg. Profán hasonlattal élve, az együttműködések a közös állapotkörnyezetet olyan módon növelik, hogy az állapotkörnyezetben keletkező, és továbbontott spektrumot, fókuszált sugarak mentén szétszórják. A galaxis együttműködések bizonyos léptékkörnyezetből szemlélve úgy tűnnek, mintha sugárforrások lennének. Más aspektusból szemlélve a jelenséget a rendszerfejlődés további szakaszán az eddig zártnak tűnő állapotkörnyezet áramlások, karakteresen nyílt áramlásokká válnak. Ezek a nyílt áramlások természetesen csak léptékkörnyezethez illeszkedő módon tűnnek nyíltnak, hiszen a nagy egész szintjéhez közelítve ezek is zártnak tűnnek, de abszolút értelemben egyetlen parciális áramlás sem tekinthető zártnak. A dolgozat egy hipotézise szerint: „A rendszerszerveződés építkező szakaszán a téráramlások csatornái zárt, a lebontó szakaszán pedig nyílt kúpszeletekhez hasonló alakúak.”
A továbbiakban bemutatásra kerül néhány egyszerű galaxis együttműködés környezetében megjelenő téráramlás mintázat, de a sok középpontú centrális aszimmetriák együttműködését a dolgozat még nem vizsgálta.
Galaxisok együttműködése, függ az egymáshoz viszonyított térpozícióktól, a közöttük lévő távolságoktól, és természetesen az állapotkörnyezetek fejlettségétől, e kérdésekkel a dolgozat hatodik része foglalkozik. A következő metszeteken szereplő {ω} szög a galaxisok síkjának egymáshoz viszonyított eltérését jelőli.
Relatív nagy léptékkörnyezetben az együttműködő galaxisok sugárforrásként szétszórják közös új állapotkörnyezetűket, amelyekben bontó jellegű (zöld színű), és építkező jellegű (piros színű), térkörnyezetek is jelen vannak.
Relatív kis léptékkörnyezetben az együttműködő galaxisok pozíciójától függő aszimmetriák jelennek meg a külső, és a galaxisok közötti belső térrészekben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése